Péter János: Erasmus nevelési eszméi

Abstract

Szerző: Péter János (1870-19??) | Cím: Erasmus nevelési eszméi | Megjelenés: Papp György könyvsajtója, Gyulafehérvár, [1913?] .:. A karakterfelismertetett szöveget javította és a digitális változatot készítette: Ambrus Attila József! (ambrusa@lib.pte.hu) .:. --- Olaszországban, a római műveltség klasszikus hazájában a XIV. és XV. századok folyamán egy nagyszerű művelődési áramlat jut a virágzásnak magas fokára: a humanizmus. Olaszországban a középkor folyamán sem szakadt meg az az összekötő kapocs, mely az olasz népet származásánál, nyelvénél és emlékeinél fogva a rómaiakhoz fűzte. Sőt néhány lelkes tudós és költő ezt az emléket megújította, a klasszikusok műveit ismét az érdeklődés középpontjaivá tette és divatba hozta a régiek eszmevilágát. Azután pedig a rómaiak szellemi termékeit összeolvasztotta a középkori szellemmel s így megteremtette az újkori tudományt. A római birodalom bukása idején az ízlés és birálat szelleme kiveszett volt a keresztény világban. Az egyháziak a római irók műveit egy ideig a legerősebb akadályoknak tekintették a keresztény vallás terjesztésében. Később azonban a kereszténység nem félhetett többé a pogányságtól, belátták, hogy az egyházi szertartások és a szentírás magyarázatában, az egyházi atyák tanulmányozásában nem lehetnek el a latin nyelv nélkül. Latin nyelvet tanulni azonban az irók ismerete nélkül nem lehetett. „A költőket, kiket eddigelé halálos ellenségeknek tekintett, most szövetségesekül el kellett, hogy fogadja az Egyház, a barbárság elleni hadjáratában.” Ily módon Vergiliust folyvást tanulták, Ovidiust, Lucanust, Horatiust, Juvenalist és Statiust némileg ismerték, a prózairók közül pedig Ciceronak egyes részeit használták. De még kedveltebbek voltak ezeknél Boetiusnak, Priscianusnak, Donatusnak és Cassiodorusnak gyüjteményes munkái. Ellenben a görög irodalom emlékei egészen kiszorultak, volt a műveltség elemei közül. A humanismusra várt az a feladat, hogy a római és görög irók szellemét megértessék a kortársakkal és megmagyarázzák, hogy a költészet a termékeihez fűzhető allegorikus magyarázat nélkül, magáért is élvezetes „s hogy az ó-kor nemzeteinek történetét, dacára a pogányságnak, hasznosan és tanulságosan lehet tárgyalni.”