Redundancia és struktúra az asszír királyfeliratok hadjáratleírásaiban

Abstract

Az asszír királyfeliratok fölfedezésük óta ideális terepet biztosítottak a kutatók számára, hogy rekonstruálják az ókori Kelet i.e. 2. és 1. évezredi politikatörténetét, illetve politikai földrajzát. Nagy segítséget nyújtott ebben az, hogy a szövegek nem merültek ki az arcnélküli ellenségábrázolásokban, mint ahogyan az korábbi akkád és sumer királyfeliratoknál megfigyelhető volt, mert az események konkrétan megnevezett helyeken, konkrét ellenfelek ellen zajlottak. Így a kutatás a 19. század közepi régészeti ásatásoktól kezdődően – amikortól ezek a királyfeliratok felszínre kerültek – ezekre a konkrét elemekre fókuszált. Az az igény, hogy minél több történeti információt lehessen kisajtolni a szövegekben szereplő változó komponensekből (a megnevezett ellenfelekből és földrajzi helyekből), meggátolta a tudósokat abban, hogy fölfigyeljenek a szövegben jelen levő ismétlődő komponensekre. Pedig az ókori társadalmak – ahogy a legtöbb premodern társadalom – át voltak itatva a szemantikai jelek folyamatos repetíciójával. Ezt elsősorban az oralitáshoz való közelség tette szükségessé. Információk szóbeli társadalmakban csak az állandó ismétlés folyamán rögzülnek. Érdekes – már-már paradox – módon ez a szóbeli irodalomra oly jellegzetes repetitív jelleg megjelenik az adott társadalom írásos alkotásaiban is. Az oralitáshoz közel álló társadalmak írásos szövegeiket a szóbeli irodalomra jellemző módon szervezik. A jelenség legismertebb példáit az asszír királyfeliratokhoz térben és időben is közel álló bibliai ószövetségi könyvek nyújtják, de számos egyéb ókori, és más premodern társadalomban is találkozhatunk vele.