Magasan hiperdiploid akut limfoblasztos leukémia gyermekkorban

Abstract

A leggyakoribb gyermekkori rosszindulatú megbetegedés az akut limfoblasztos leukémia (ALL). Magyarországon évente 60-70 új beteg kerül felismerésre. Bár napjainkban a fejlett országokban alkalmazott protokollokkal a gyógyulás 85-90%, a rosszindulatú betegségek közül továbbra is az egyik leggyakoribb halálok az 1-18 év közötti korosztályban. Gyógyító munkánkban ma már nem csak a túlélés további javítása a cél, hanem a terápia rövid és hosszútávú toxikus következményeinek csökkentése is. Értekezésemben a gyermekkori ALL egyik legnagyobb, a betegek 20-25%-át magába foglaló citogenetikai alcsoportjának, a magasan hiperdiploid akut limfoblasztos leukémiának (HeH ALL) klinikai és citogenetikai prognosztikai tényezőit vizsgáltam. A HeH ALL-t a limfoblasztok magas kromoszómaszáma jellemzi, a WHO 2016-os klasszifikációja 51-65 közötti értéket határoz meg, a leggyakoribb modális szám az 55. Az aneuploiditás a 4-, 6-, 10-, 14-, 17-, 18-, 21-és X, ritkábban az 5-ös és 8-as kromoszómák jellegzetes, non-random mintázat szerinti kópiaszám-növekedésének a következménye. Az aneuszómiák döntően triszómiák, fiúknál X kromoszóma diszómia, emellett tetraszómia is előfordul. Pentaszómia csak a 21-es kromoszómára jellemző. A magasan hiperdiploid ALL betegek diagnóziskor fiatal életkorúak (átlag: 2-4 év), kezdeti fehérvérsejtszámuk jellegzetesen alacsony, a leukémia prekurzor- B fenotípusú. Ezen tényezők kedvező kimenetelű betegségre utalnak, a betegek nagyobb hányada ennek megfelelően standard intenzitású kemoterápiában részesül. Az indukció végi remisszió 95% feletti, és a teljes túlélés (OS) meghaladja a 90%-ot, az elmúlt években egyes munkacsoportok 95% feletti értékekről számoltak be. Mindezen kiváló eredmények ellenére nem ritka a relapszus, akár évekkel a terápia befejezését követően sem: így az eseménymentes túlélés (EFS) ennél alacsonyabb: korábban 70-75%, az elmúlt évtizedben 80-89% volt. Mivel a magasan hiperdiploid a legnagyobb citogenetikai alcsoport gyermekkori ALL esetén, így a relapszusok jelentős része is ezen alcsoport betegeit érinti. A HeH ALL tehát prognosztikai szempontból heterogén csoport: a betegek döntő többsége alacsony intenzitású protokollal kezelve is gyorsan remisszióba kerül és meggyógyul, 20%-nál azonban később relapszus jelentkezik. A múltban és jelenleg is kutatás tárgya azon klinikai és citogenetikai tényezők feltárása, amelyek segítségével már diagnóziskor kiszűrhetőek a fokozott rizikót mutató betegek, akik esetében intenzívebb elsővonalbeli kezeléssel esetleg növelhető a tartós remisszió esélye. A magas modális szám, illetve bizonyos 4 tri-, tetraszómiák jelenléte általában kedvező prognózissal asszociált, azonban az egyes munkacsoportok vizsgálatainak eredményei nem teljesen egybehangzóak.