Kommunikációs poliszémia és fogalmi széttartás: a kommunikáció és társszavainak értelmi mintázata az ezredforduló magyar írásos köznyelvében

Abstract

A kommunikáció – magyar nyelvi közegben mindenesetre – egy adott időszak hívószava, „forró szava” (hot word, hot phrase), amelynek előfordulási gyakorisága messze túlmutat a jól körülhatárolható meghatározások területén. Mint ilyen, a szóban forgó időszak egy adott társadalmi-kulturális közegében, konnotációinak társadalmi megítélése révén, különös figyelmet kelt, az ekkor produkált szövegekben meglehetősen sűrűn fordul elő, a vele leírható témák túlsúlyával egyetemben: azaz fokozott használati aktivitást mutat. Ráadásul úgy, hogy terminus technicusként nincs, és úgy fest, a közeljövőben nem is lesz általánosan elfogadott, egyetlen meghatározása, sem a kommunikációtudományokban, sem azokon kívül. A kommunikáció csupán a tudományos diskurzust alapul véve sem kezelhető egységes, jól körülhatárolható fogalomként. Ennek eredője a kommunikációsnak nevezhető jelenségkör méretében és helyében keresendő. Mérete szerint szinte beláthatatlanul sokféle területet foglal magában: a társadalmi nyilvánosságtól a médiaközlemények hatásain, valamint a politikai és kereskedelmi célú befolyásoláson át a mindennapi viselkedés elemeinek társas jelentőségéig, a gépi és biológiai információ-továbbítás sajátosságaiig (sőt az anyagok fizikai továbbításának metaforikus példáiig). Helye szerint pedig ez a rendkívül diffúz jelenségkör valahol az egymástól eltérő tudományágak és tudományos diszciplínák, illetve a köznapi jelenségszféra halmazainak metszetében lehet. Lehet, mivel a határai mozognak, és így holléte csak foltszerűen, körülbelül mutatható ki, nem pedig pontosan, élesen körvonalazva. Ennek a foltszerűségnek pedig nem okozója ugyan, de mindenképpen releváns eleme a magyar nyelvi környezetben a forrószavak közé való – akár átmeneti – bekerülés.