Fehérjevizsgálatok a Crohn-betegség laboratóriumi diagnosztikájában

Abstract

A gyulladásos bélbetegségek (IBD) előfordulása világszerte növekvő tendenciát mutat. Az újonnan diagnosztizált betegek több mint negyede 18 évesnél fiatalabb, így az IBD kezelése a gyermekgyógyászokat is kihívás elé állítja. A Crohn betegség (CD) – mint az IBD egyik fő entitása – az emésztőrendszer aktív (relapszus) és inaktív (remisszió) periódusok váltakozásával jellemezhető, tisztázatlan etiológiájú gyulladásos megbetegedése. A krónikus, hullámzó lefolyás következtében a betegek élethosszig tartó gondozást igényelnek. Ennek keretében a gyulladásos aktivitás és a szövődmények rendszeres felmérését, értékelését végzi el a szakorvos, majd ennek alapján dönt a további kezelésről. A nyálkahártya szintű remisszió elérését célzó („treat to target”), személyre szabott terápia elveit szem előtt tartva alapvető fontosságú, hogy minél pontosabb képet kapjunk a beteg aktuális állapotáról. A gyors, megközelítő állapotfelmérésre használatos aktivitási indexek gyakran nem tükrözik a bélrendszeri gyulladás valós mértékét. A CD aktivitásának objektív megítélésében kiemelt szerepet kapnak a laboratóriumi vizsgálatok, azonban a jelenleg használatban lévő markerek nem felelnek meg minden elvárásnak. Napjaink gold standard vizsgálómódszere az endoszkópia, mely azonban invazivitása, költségessége és a betegekre – kifejezetten a gyermekekre – gyakorolt megterhelő hatása miatt korlátozott gyakorisággal alkalmazható. A fenti tényezők felvetik a non-invazív labordiagnosztikai oldal erősítésének igényét, ezáltal a CD aktivitását megbízhatóan jelző, újabb biomarkerek felderítése aktív kutatás tárgyát képezi. A vérből és székletből (pl. calprotectin) vizsgált molekulákon túl a vizeletfehérjék diagnosztikus értéke többnyire felfedetlen területnek számít, holott hasznos információval szolgálhatnak mind akut mind krónikus gyulladásos folyamatokban. Az orosomucoid (ORM) – másnéven α-1 savanyú glikoprotein (AGP) – egy 41-43 kDa molekulatömegű akut fázis szérumfehérje. Nagyfokú glikoziláltságának és erős negatív töltésének köszönhetően jól oldódik savakban, rendkívül alacsony izoelektromos ponttal (pI: 2,8-3,8) rendelkezik. A májsejtek mellett a fehérvérsejtek, epithel és endothel sejtek is lehetnek szintézisének forrásai. Az immunocalin protein alcsoport tagjaként biológiai funkciója kettős: lipofil struktúrákat (köztük gyógyszermolekulákat) köt meg és szállít, valamint ismert anti-inflammatorikus és immunmoduláló szerepe is. A szérum ORM emelkedését gyulladásos állapotokban és tumoros megbetegedésekben is leírták, ugyanakkor viszonylag hosszabb féléletideje (5-6 nap) miatt általában másodlagos szerepet kap a klinikai gyakorlatban. Az ORM valószínűleg – méretéből adódóan – filtrálódik a 2 glomerulusokon keresztül, ezáltal egészséges egyének vizeletéből is kimutatható, viszont pontos kiválasztási mechanizmusa tisztázatlan. Emelkedett vizelet ORM (u-ORM) szinteket figyeltek meg gyulladással járó kórképekben (pl. szepszis, cukorbetegség, SLE, RA) arra következtetve, hogy az u-ORM ígéretes marker lehet a klinikai diagnosztikában, azonban lehetséges szerepe a CD vonatkozásában még felderítetlen.