Németország helye a déli-sarkvidéki Nap alatt. Az Antarktisz felosztásának kérdése a 20. század első felében, különös tekintettel az 1938–1939-es német Antarktisz-expedíció előzményei, valamint nemzetközi, katonai és gazdasági vonatkozásaira

Abstract

„Egyszóval: senkit sem akarunk háttérbe szorítani, de követeljük saját helyünket a Nap alatt”1 – jelentette ki 1897-ben az Európán kívüli világ felosztásával kapcsolatban Bernhard von Bülow német külügyminiszter – 1900-tól kancellár2 – a Reichstag egyik ülésén. A disszertáció főcíme e híres mondatra utal vissza, amely a Német Császárság kínai beavatkozásával összefüggésben hangzott el, s amelyben von Bülow határozottan állást foglalt amellett, hogy az 1871 óta egységes és egyre magasabbra törő Németországot nem lehet „kisemmizni” – azaz kihagyni a mindinkább gyorsuló ütemű gyarmatosítási folyamatokból.3 Rögtön szükséges azonban leszögezni, hogy az értekezés nem hagyományos értelemben vett gyarmati kérdéseket tárgyal, hanem azok egy speciális szegmensével, az Antarktiszt érintő szuverenitási vitákkal, illetve az azokhoz kapcsolódó tudományos, politikai, katonai és gazdasági vonatkozásokkal foglalkozik, középpontjában az 1938–1939-es német Antarktisz-expedícióval. A Bülow-féle idézet azonban – megtoldva a „déli-sarkvidéki” kifejezéssel – kiválóan jellemzi Németország azon ambiciózus, ám részben elkésett, részben pedig újrakezdett törekvéseit is, amelyek révén Berlin a távoli déli kontinens, a „fagyasztott torta” akkor már igen előrehaladott „felszeletelésébe” kívánt beavatkozni a második világháborút közvetlenül megelőző időszakban.