Nemzetközi pályakövetési gyakorlatok és a magyar pályakövetési rendszer – A Diplomás Pályakövető Rendszernek az Állami Adminisztratív Adatbázisok Integrációjával való egyezőségének vizsgálata

Abstract

A felsőoktatás környezete – mint minden – állandóan változik, azonban az elmúlt évtizedekben erőteljesebb és jelentősebb átrendeződésnek lehettünk tanúi. Mára már vitathatatlan az egyetem gazdasági-társadalmi beágyazottsága, szerepe és súlya, ugyanakkor a 20. század közepétől megfigyelhető, a ’70-es, ’80-as évektől felgyorsuló hallgatói létszámexpanzió megtorpant a fejlett országokban. A felfutó szakaszban az oktatás képzési kínálata gyorsan reagált az igény növekedésére, most viszont ismét válaszút előtt állnak az intézményi vezetők: merre tovább? A demográfiai tényezők mellett egyéb hatások is jelentősen befolyásolják a hallgatói létszámokat, mint az egyre erősödő hazai és nemzetközi verseny, az online képzések előretörése, nemzetközi mobilitás stb. Ezekre reagálni kellett, újraértelmezve az intézmény stratégiáját, pozícióját. Más oldalról megközelítve, a legtöbb országban állami szerepvállalás révén valósulhatott meg a különböző társadalmi rétegek által széleskörűen elérhető felsőoktatás. Az intézmények támaszkodtak és számítottak erre a forrásra, így sok esetben függőség alakult ki. Ebből adódóan, amikor a gazdasági változások következtében csökkenteni kellett az oktatási kiadásokat, illetve az oktatásra fordított kiadások megtérülése, azaz a hatékonyság került előtérbe, akkor az oktatáspolitikai döntéshozók is nehéz kérdéssel szembesültek: melyik intézményt, milyen módon finanszírozzák? A felsőoktatás továbbra is stratégiai jelentőségű, mivel a munkaerőpiac által elvárt képességek fejlesztésének legfőbb helyének tekintik. Ezt támasztja alá az Európai Unió elvárása is, azaz hogy 2020-ra a 30–34 éves lakosság 40%-a rendelkezzen felsőfokú végzettséggel, Magyarország 30,3%-ot vállalt, amelyet 2015-ben 34%-ra növelt.