A szociálpedagógia lehetőségei a szegregátumok fejlesztésében: A területi egyenlőtlenségek csökkentésének célzott programja és ennek tapasztalatai az ágazati (oktatási és szociális) együttműködések tükrében három település példáján keresztül

Abstract

A társadalmi egyenlőtlenségek kérdése a mai magyar társadalom egyik kiemelt problémájaként jelenik meg. A rendszerváltozást követően mind a területi különbségek, mind a társadalmi egyenlőtlenségek erősödtek, az oktatási ágazaton belül ennek hatásai tapasztalhatók. A területi egyenlőtlenségek egyik okának a gazdasági változást, a korábbi munkahelyek megszűnését és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozottságát tekinthetjük. Másik ok – vagy következmény – a területi különbségek erősödése, amely az Észak-magyarországi, Észak-alföldi és a Dél-dunántúli régiókat kiemelten érinti. A magyar társadalom elöregedése, a fenti régiókban történő népességmozgás, valamint a társadalmi mobilitási utak beszűkülése a helyi társadalmak átalakulását eredményezték, sok területen kialakítva az etnikailag is arculatot váltó települések jellemzőit. Ennek markáns következménye, hogy a településeken lakosságcsere történik, a magasabban kvalifikált, a munkaerőpiacon jobb potenciállal rendelkező népesség a kistelepülésekről a közeli városokba, megyeszékhelyekre vagy épp a fővárosba költözik, ezzel hozzájárulva a helyi közösség átalakulásához, amely esetenként etnikailag is értelmezhető változásokat okozott a lakosság összetételében. Az elvándorló magasabb státuszú csoportok helyére jellemzően a munkaerőpiacról kiszorult, alacsony státuszú lakosság érkezik, amely további elszigetelődését okozva, létrehozza a gettó településeket, gettósodó térségeket. A fenti folyamat egyik eredménye a szegregált településrészek, települések, térségek kialakulása az ország különböző területein. Ez már önmagában is komoly társadalmi, szakpolitikai kérdéseket vet fel, hiszen a területi szegregáció rendszerint együtt jár a foglalkoztatás alacsonyabb szintjével, az oktatási eredményesség kedvezőtlenebb mutatóival, a továbbtanulási utak gyengülésével. Ez a folyamat a rendszerváltás utáni időszakban egyre nagyobb figyelmet kapott, de nem újkeletű: a szegregált élethelyzet problematikája már a II. világháború utáni évtizedekben megjelent, mint az egyik kezelendő társadalompolitikai kérdés Magyarországon, amely akkor nem területi különbségként, hanem a hazai roma közösség összetett kérdésként merült fel, kiemelt területe volt a lakhatás és a roma népesség alacsony iskolai végzettsége. A beavatkozások a legritkább esetben valósultak meg az érintettek bevonásával, az eredményességük is kérdéses volt, bár nem nevezhetjük teljesen eredménytelennek.